A hálószoba volt az a hely, ahol a leginkább éreztem, szükség van valami változtatásra. De mikor ezzel készen voltam, nekiláttam azért a többi helységnek is.
A fürdőszobában nem volt olyan nehéz a dolgom, mert nem vagyok az a különösebben kenceficés típus. Viszont érzékeny bőröm miatt jópár terméket kipróbáltam, de nem jött be és eltettem, bár nem gondoltam, hogy használni fogom. Így amit lehetett ezekből továbbajándékoztam, ha lejárt szavatosságút találtam, az sajnos ment a kukába.
Itt is azt az elvet követtem, hogy tiszta, üres felületeket hozzak létre, így ami tudott, az ment a szekrénybe.
Következett a konyha, ami kicsit már kényesebb terület volt: imádok sütni-főzni és ezáltal a különféle konyhai kütyüket is szeretem. De volt olyan amit vettem vagy kaptam, de igazából aztán mégsem volt rá szükség. Na igen, pont itt a lényeg, sok olyasmit megvesz az ember, ami megtetszik, aztán később kiderül, hogy valójában szüksége az nincs is rá!
Ezeket is először a családnak ajánlottam fel, majd a maradék ment "adománynak". Az üres felületek érdekében itt is mindent igyekeztem a szekrényekben elhelyezni és pl. az ebédlőasztalon, ahol általában túl sok minden tanyázott, csak azt hagyni, amire tényleg naponta szükségünk van.
A nappali részen a CD-k, DVD-k szortírozása volt a legfontosabb feladat. Ami még vár ránk, az, hogy a könyvekkel is kellene valamit kezdeni, sok olyan van ugyanis a polcokon, amik így-úgy hozzánk kerültek, de nem olvastuk és nem is fogjuk.
A végére hagytam még egy nagyon nehéz dolgot: az alkotó cuccaimat. Na ez az a terület, ahol a legkevésbé tudok minimalista lenni, a gyöngyökhöz és textilekhez ugyanis valódi szerelem fűz. De azért itt is tudtam szortírozni és az utóbbi időben már a vásárlást is okosabban csinálom.
Bár vár még feladat néhány meglévő holmival is, a jövőre nézve a legnagyobb feladat az, hogy a birtokomban lévő tárgyak számát ne növeljem újra, azaz a vásárlásoknál okosnak kell lenni. Azt a szabályt állítottam fel, hogy akkor veszek csak valamit, amikor valóban szükség van rá (tehát pl. a régi tönkrement) és nem akkor, ha megtetszik.
Bár szerencsére azt vettem észre, hogy egyre kevésbé érzem azt, hogy valami annyira tetszik, hogy meg akarnám venni. A nagy leltározás és pakolás valóban tudatosította bennem, hogy megvan mindenem, amire szükségem van, így igazából nem is jelent már lemondást a nem vásárlás!
2 megjegyzés:
Gratulálok, Judit! Ez a sok bölcs selejtezés az én szememben igazi nagy bátorság is, nekem NAGYON keményen kell ezen dolgoznom, és nem is megy egyáltalán... Hihetetlen sok felesleges cuccom van, egész szekrények tele olyasmivel, ami évek óta nem kerül elő. Szörnyű gyűjtögető vagyok.
Fogom olvasgatni a blogodat, és erőt merítek majd. Talán azt kellene kitűznöm, hogy pl. minden héten nekiállok egy szekrény átválogatásának, vagy ilyesmi.
Meg fogom próbálni, mert a sok haszontalan dolog helyett hasznosabban, szellősebben is ki lehetne tölteni a tárolókat. Most tényleg úgy érzem, muszáj nekiállnom hamarosan...
Köszi :) Én is régóta éreztem már, hogy valami nincs rendben, de mivel nagyon tudok kötődni a dolgaimhoz, nem csináltam semmit. Aztán valahogy egyszer nem bírtam tovább, és úgy éreztem a sok kacat és a hatalmas szekrény a hálóban megfojtanak. És akkor nekiláttam. De nem volt ám mindig egyszerű!
A fokozatosság az mindenképpen fontos szerintem. És segíthet a cél elérésében az is, ha határidőt tűzül ki ill. megosztod valakivel, akár nagy nyilvánossággal (blogban vagy valami), mert ez motivál - a motivációról is lesz majd még szó :)
Megjegyzés küldése